Klasszicizmus

 

A klasszicizmus a 18. század második felétől a 19. század közepéig uralkodó stílustörténeti korszak és korstílus. Neve a latin classis szóból ered, melynek jelentése ’osztály’. Olyan művészeti irányzat, amely a múlt, főként az ókori görög-római alkotásokban megvalósuló eseményeket, szabályokat, hagyományokat tartja követendő példának.

A 18. században mindenhonnan Rómába sereglettek a művészek, mert meg akarták ismerni az „antik világ”, vagyis az ókori görög és római kultúra fennmaradt emlékeit. Az ókor iránti érdeklődést fokozták a dél-itáliai romvárosokban (Pompeii, Herculaneum) 1748-ban kezdődött ásatások, valamint Johann Joachim Winckelmann porosz régész munkái. Európában az ókori, antik művészetet felelevenítő klasszicista stílus lett a divat. A francia forradalom és I. Napóleon idején teljesen eluralkodott és virágzott ez a stílus.

Habár a klasszicizmus bölcsője Róma volt, a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte. Winckelmann esztétikája, melyet a Gondolatok a görög festészet és szobrászat remekeinek utánzásáról című művében fejtett ki, kimondta, hogy csak egyetlen művészi szépség van, amit már az ókori művészetis elért: a mérték, a szimmetria, a rend és az egyszerűség. Szerinte ez az arányos emberi alakban rejlik. A klasszicisták fennkölt és harmonikus szépségideálja szembeszegült a barokk és rokokó nyugtalanságával.

A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás korában kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia példája lebegett. A mindennapi életben is divatba jött az antik kultúra, a női ruhaviseletben éppúgy, mint a bútorkészítésben. A napóleoni klasszicizmust empire stílusnak is nevezik.

A klasszicizmust néhány országban neoklasszicizmus néven ismerik (például angol neoclassicism), míg nálunk ez a kifejezés a 19. század végétől, ahistorizmus keretében divatossá vált „új-klasszicizmust” jelenti. Nem keverendő össze a 20. századi képzőművészeti irányzattal, mely szintén neoklasszicizmus néven ismert.

Építészet

A klasszicizmus főleg az építészetben alkotott maradandót. Uralmát az is biztosította, hogy a 19. század első felében a meginduló kapitalista gazdasági fejlődés új feladatokat támasztott az építészek elé. A polgári megrendelőknek kiválóan megfelelt a klasszicizmus puritánsága, könnyen áttekinthető alaprajzi rendje, térosztása. Az építészetben az egyenes vonalak, a tiszta és egyszerű alaprajz, a vízszintes tagoltság és a szigorú arányok váltak jellemzővé. Az épületeken antik jellegű díszítményeket, oszlopokat, timpanont találunk. A legfontosabb feladat az új igényeknek megfelelő lakások építése, azon belül elsősorban a soklakásos városi bérház. A lakóházak – a bérpaloták – megjelenése általában palotaszerű, a fényűző pompa helyébe azonban a hivalkodástól mentes, szerényebb díszítés lép. Fő törekvés a lakályosság, a meghitt polgári kényelem biztosítása.

Az építészet is az ókort vette alapul. Egész Európában az antik templomok mintáját követték, függetlenül attól, hogy mit építettek, templomot, tőzsdepalotát, múzeumot vagy színházat. Ezzel a stílussal kezdődik az építészeti historizmus. Az épületek arányosak, harmonikusak, de nem funkcionálisak. Ekkor épültPárizsban a rómaihoz mindenben hasonlító Panteon, a Zeusz isten athéni szentélyét mintázó Madeleine-templom, majd a római diadalívek mintájára a Carousellés a Place de Gaulle téri Diadalív is. Az ókori domborműves oszlopok, például a római Traianus-oszlop ihlette a Vendôme tér bronz emlékoszlopát. Ebben a stílusban épült a londoni British Museum, a washingtoni Capitolium, a szentpétervári Izsák székesegyház, a budapesti Nemzeti Múzeum és a debreceni Református Nagytemplom is.

Építészek és épületek

 

                                          Szentpétervár, a kazanyi székesegyház

• Jean François Chalgrin (1739-1811) – Párizs: Odeon színház, Étoile diadalív
• Charles Percier (1764-1838) és Pierre François Léonard Fontaine (1762-1853) – Párizs: Carrousel ív, Rue de Rivoli
• Pierre Alexandre Vignon (1763-1828) – Párizs: Madeleine-templom
• Alexandre Théodore Brongniart (1739-1813) – Párizs: Tőzsdepalota
• Robert Adam (1728-1792) – Keddleston Hall
• John Naxh (1752-1835) – Regent Street és a Regent’s Parkot körülfogó házsor
• Robert Smirke (1784-1867) – London: British Museum
• Karl Friedrich Schinkel (1781-1841) – Berlin: Altes Museum, Schauspielhaus
• Leo von Klenze (1784-1864) – München: Régi Képtár (Alte Pinakothek) és a Szobortár (Glüptothek), Regensburg: Walhalla
• Andrej Nyikiforovics Voronyihin (1759-1814) – Szentpétervár: kazanyi székesegyház
• Andrejan Dimitrijevics Zaharov (1761-1811) – Szentpétervár: Admiralitás
• Karl Ivanovics Rossi (1775-1849) – Szentpétervár: Puskin színház, a Palota tér íves oldalát határoló Fővezérkar

Szobrászat

 

Antonio Canova: Ámor és Psyché (1787-1793) Párizs, Louvre

A szobrászok szintén az ókori klasszikus műveket tekintették mintaképül, s örök szépségű alkotásokat akartak létrehozni. Az arányok harmóniájára, a felület gondos kidolgozására törekedtek. Fő témájuk a görög-római mitológia lett, valamint művészek, politikusok mellszobrainak készítése római mintára. A szobrokat hűvös nyugalom jellemzi, valami örök, de élettől távoli. A mezítelen test természetessége, dísztelen egyszerűsége érvényesül.

A kor legnagyobb szobrásza Antonio Canova. Szobraira jellemző a klasszicizmus minden tulajdonsága. Márványszobraival Napóleont és családtagjait dicsőítette. Legismertebb műve a Paolina Borghesét antik Venusként ábrázoló szobor.

A klasszicizmus híressége a magyarok közül Ferenczy István.

Jelentős szobrászok

• Antonio Canova (1757-1822)
• Jean Antoine Houdon (1741-1828)
• Bertel Thorvaldsen (1777-1844)
• Lorenzo Bartolini (1777-1850)
• Pompeo Marchesi (1789-1855)
• Pietro Tenerani (1798-1869)
• Thomas Banks (1735-1805)
• Josef Nolekens (1737-1828)
• Horatio Greenough (1815-1852)
• Johann Heinrich Dannecker (1758-1841)
• Johann Gottfried Schadow (1764-1850)
• Christian Daniel Rauch (1777-1857
• Franz Anton Zauner (1746-1822)
• Johann Martin Fischer (1740-1820)
• Josef Klieher (1773-1850)

 

Festészet és Grafika

 

Jacques-Louis David: A Horatiusok esküje (1784)

A festőknek nehezebb dolguk volt az antik minták keresésével, mint a szobrászoknak, hiszen az ásatások csak nagyon kevés leletet tártak fel az antik festészet köréből. Ezért a festészetben reprodukálták az antik szobormintákat és előírásokat, s megörökítették az ókori történelem hőseit. A festmények szerkezete áttekinthető, világos, az alkotók a barokk festőivel ellentétben kerülték a heves mozgások ábrázolását, az élénk színeket.

A klasszicisták a festészettel szemben sokszor előnyben részesítették a rajzot, mely precíz és tiszta vonalú. A szín másodrangúvá válik, nem fokozhatja le a rajz értékét. A színeket általában csak harmonikus, telítetlen tónusok, egyenletes, vékony rétegek formájában alkalmazzák. Ez a festésmód nagyon távol áll a korábbi korszak festőinek (Watteau vagy Fragonard) spontán rögtönzésen alapuló művészetétől. A klasszicistáknál nincs sötét-világos kontraszt sem, nincs semmi, ami megzavarná a nyugalmat és valamilyen érzést fejezne ki. Mivel a klasszicista stílus az antik szobrokat vette alapul, a kompozíció fríz alakú és előtere hangsúlyos.

 

Jean Auguste Dominque Ingres:Homérosz

A klasszicizmus esztétikája nagyon hasonlít a reneszánszéhoz, kivéve a térábrázolást. A tér mélysége a klasszicista festészetben leszűkült, sokszor azonnal az alak mögött, szinte az előtérben véget ér, fal vagy drapéria zárja le.

E kor legtehetségesebb festője Jacques-Louis David. Történelmi témájú kompozíciókat, az ókori és kortárs hősök tetteit festette meg. Híres művei: A szabin nők elrablása, Marat halála, Napóleon megkoronázása, A Horatiusok esküje stb. Ezeket a forradalom kitörése és ideje alatt festette, azért hogy erkölcsi tanulságul szolgáljanak a forradalmároknak, hogyan kell harcolni és meghalni az elveikért. Portrékat is festett, ilyen például aMadame Récamier portréja, amely a tér egyszerűsége, a kontúrok finomsága és nemessége lévén vált jelentőssé.

A klasszicizmus képviselője volt Jean Auguste Dominque Ingres is, bár ő akkor alkotott, amikor már a romantika uralkodott. Ő is a rajzot részesítette előnyben, és azt tartotta hogy ha egy kép jól meg van rajzolva, akkor jól ki is van színezve. Egyes képei ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy vonzotta a romantika is, mind témában, mind formailag. Klasszicista képeire a vonal, a precíz és hosszú kontúr jellemző.

Jelentős festők

• Giovanni Battista Piranesi (1720–1778)
• Francisco de Goya (1746–1828)
• Anton Raphael Mengs (1728–1779)
• Johann Joseph Zoffany (1733–1810)
• Heinrich Fridrich Füger (1751–1818)
• Peter Cornelius (1783–1867)
• Asmus Jakob Cartens (1754–1798)
• Jacques Louis David (1748–1825)
• Antoine Jean Gros (1771–1835)
• Jean-Auguste-Dominique Ingres (1780–1869)
• Pierre-Paul Prud’hon (1758–1823)